Jóval a virágzó civilizációk kezdete előtt, amikor az embereket a család és a kis csoportok tartották össze, a csoporton belül általában volt egy olyan személy, aki meg volt áldva a gyógyítás képességével. A legtöbb közösségben ezt a tevékenységet szent művészetnek tartották, és ezt a különleges tudást átadták egy "gyakornoknak", aki mindent, amit csak tudott, megfigyelt, gyakorolt és megtanult, hogy egy napon majd átvehesse a Gyógyító pozícióját. Amikor ezek a csoportok elkezdtek bővülni, és ismereteik gyarapodtak a világukról, valaki elkezdte feljegyezni az eseményeket és az ismereteket a jövő generációi számára. Ez biztosította, hogy az addig megszerzett tudás és a bölcsesség fennmaradt. Az ősi időkben a tölcséres eljárást alkalmazták Indiában, Kínában, Egyiptomban, Tibetben, Sumerben, Atlantiszon, valamint az azték és az amerikai indián kultúrákban. Mázas agyagból vagy kőből kúp alakú tölcséreket készítettek, melyek belsejébe dupla spirálvonalat faragtak, hogy az így létrejött spirális energiaáramlással gyógynövényeket vagy tömjénfüstöt vigyenek a fülcsatornába. A kúpot alkotó spirál húzza ki a szennyeket a fülből. Régi írások szerint az ősi Kínában már a fülgyertyázáshoz selymet és méhviaszt is használtak. Források szólnak Kalifornia déli részén egy kutatóról, aki afrikai rabszolgák által alkalmazott gyógyító technikákat magyarázó leírásokat talált, melynek egy része a fülgyertyázást tárgyalta. Leírja, hogyan kell üreges nádat gyűjteni és szárítani, azután |
 |
a fülbe helyezni és bepakolni a területet iszappal a füst kiszivárgásának megelőzésére, majd a nádat meggyújtva hagyni azt leégni.
Mielőtt megismerkednénk a fülgyertyázás rejtelmeivel, fontos, hogy legyen némi ismeretünk fülünk felépítéséről és működéséről.
Hallószervünk 3 részből áll:
1. Külső rész: fülkagylóból és a hallójáratból áll
2. Középső fül: részei a dobhártya, a hallócsontocskák és az Eustach-kürt /fülkürt/
3. Belső fül: itt található a csiga és az egyensúlyozó szerv, a labirint, amely a fej helyzetváltozásairól, valamint a fej és az egész test forgásakor szolgáltatnak az idegrendszernek olyan impulzusokat, amelyek segítségével az idegrendszer automatikusan biztosítja egyensúlyunkat. Ezért bármelyik fülünkkel is van probléma, minden esetben mind a két fület gyertyázni kell!
A fülkagyló a hangok összegyűjtésében és a füljáraton át a dobhártyához való irányításban játszik szerepet. A hangok, amelyek a légnyomás kis változásai, megrezegtetik a dobhártyát. Hogy a dobhártya hangra érzékeny legyen, a középfül és a külső fül légnyomásának azonosnak kell lennie, e kiegyenlítés az Eustach-kürt feladata, amely a torok hátsó részével köti össze a fület.
A fülzsír /cerumen/ a fülben található, ezernél is több verejtékmirigy váladéka. Vízből, zsírból, zsírsavakból, lecitinből és koleszterinből álló sárgás anyag. A fület a zsír védi a fertőzésektől, amelyet a külso fül apró mirigyei folyamatosan termelnek. Finom szőrzet tereli a zsírt kifelé, s ez az oka a lágy, nedves anyag megjelenésének. Nem célszerű a külső hallójáratot tovább mosni vagy piszkálni, mint ameddig kisujjunkkal a fülnyílásba érünk. Az illatszerboltokban kapható vattás végű fültisztítóval sem célszerű a külső hallójáratot tisztítani, mert a dobhártya sérülését okozhatjuk.
A fülgyertya működése egy kúpot alkotó spirális áramlás vákuumhatásán alapul. Amikor egy fülgyertyát a fülbe helyezünk és meggyújtjuk, bele lehet nézni a gyertya üregébe és egy fehér, kavargó füstgomolyagot láthatunk. Ez a füstgomolyag lefelé halad a gyertyában és beszűrődik a fülbe. Egy örvény keletkezik és egy felfelé ható húzóerő lép működésbe. A meleg füst felpuhítja és ellazítja a fül belső falait, fellazítva az ott lerakódott fülzsírt. Ez a hatás a fülben lévő anyag felhúzását idézi elő, ami az üreges gyertya oldalfalaira rakódik le. Amikor felvágjuk a gyertyákat, mindkettőben azonos kinézetű viaszos üledéket találunk. A kúp fülben lévő része sohasem forrósodik fel.
Egy hölgy laboratóriumi vizsgálat alá vetette a fülgyertya végében visszamaradt üledéket és az eredmény szerint a tesztelt anyag már több, mint egy éves volt. Általános megfigyelés, hogy a sötét, sárgásbarna fülzsír már régebb óta a hallórendszerben lévő fülzsír. Amikor a zsír, világos, borostyánszínű és úgy néz ki, mint egy jó minőségű méz, akkor a hallórendszer viszonylag tiszta és jól működik.
Nagyon fontos tudni, hogy a fülzsír hasznos anyag, ezért TILOS egy héten belül többszöri kezelés! A fülzsír hiánya szabad utat ad a kórokozóknak, kiszárad a hallójárat, ekcémát, gombás fertőzést, külsőfül gyulladást okozhat. Ha fülzsírhiány van, akkor a légnyomás változásoknak nem tud eleget tenni a fül, és a dobhártya beszakadhat. Ezért a kezelés után nem szabad egy héten belül repülni vagy búvárkodni.
Fültisztítás céljára félévenként egy három alkalomból álló kúra elegendő. A tapasztalatok szerint a félévenkénti tisztítást végeztetők között egy esetben sem történt felsőlégúti megbetegedés.
A fülgyertya amilyen hasznos, olyan káros is lehet avatatlan kézben. Mindig megfelelő képzettséggel rendelkező személlyel kezeltesse magát, vagy végezzen el legalább egy alaptanfolyamot!
Fülgyertyázás ajánlott orvosi vélemények alapján: fülzúgás, fülkürthurut, mandulagyulladás, nátha, melléküreg-gyulladás, fülbe sugárzó fülkörnyéki fájdalom, dugulás, fejfájás, szédülés, halláscsökkenés (amennyiben fülzsír vagy gomba okozza), fülvérkeringési zavarok.
Ellenjavallat: gennyes folyamatoknál, műdobhártya beépítés esetén, agyrázkódás, agyműtét, koponyaalapi törés, lyukas dobhártya, daganatos megbetegedésnél. |
A kezelés módja: a fület, a fül környékét, arcüreget, homloküreget, nyakat és a nyaki nyirokcsomók területét előkészítjük egy vérbőséget fokozó masszázzsal, hogy a felszabaduló szenny képes legyen a keringésbe bejutni. Majd alaposan betakarjuk a fejet, szabadon hagyván a masszírozott területet. Meggyújtjuk a fülgyertya kör alakú végét és egy alufóliatányér közepén vágott lyukon átdugjuk és a kúp alakú végét a fülbe helyezzük.
Közben folyamatosan masszírozzuk a fent említett területeket. A gyertyát a jelölésig kell égetni. Kezelés közben 2-3 cm-enként az elégett gyertyát le kell vágni, hogy a kéményhatás jobb legyen. Nagyon kellemes eljárás, kellemetlen érzésről még senki sem számolt be.
Minden esetben mindkét fület kezelni kell, továbbá kezelés után 24 óráig por, piszok, víz nem mehet a fülekbe. Nagyon lényeges, hogy a fülgyertyázást követően semmit nem szabad a fülekbe cseppenteni, és semmiféle eszközzel a fülzsírt a fülekből kipiszkálni nem szabad. Soha ne gyertyázzuk meg önmagunkat! |
 |
Kezelés és vásárlás előtt tájékozódjon a termékekről! Az aromákat ugyanis tilos meggyújtani illetve nagy hőfoknak kitenni, mert hatóanyaguk elpusztul és mérges gázok szabadulhatnak fel. Ezenkívül az aromák a tudatállapotunkat is befolyásolják, akár még kábítószeres állapot is felléphet alkalmazásukkor.
Az is igaz, hogy régen a fülgyertyát méhviaszból készítették, de a mai kor embere annyi környezeti ártalomnak van kitéve, amit már nem képes feldolgozni. Így nagyon sokan vannak, akiknél rejtve marad az allergia, mert nem fogyaszt méhészeti termékeket. Ha ez egy fülgyertyás kezelés során derül ki, nagyon veszélyes lehet. Ezért olyan terméket vásároljunk, amely allergiakeltő anyagokat, méhviaszt, alufóliát és aromát nem tartalmaz! Nagy megelégedéssel ajánlom a DÁVID fülgyertyát, mely allergiamentes anyagokat, tolulásgátlót (megakadályozza a vérömleny képződését a fülben és magas vérnyomásos betegeknél is használható), továbbá baktériumölő anyagot is tartalmaz. |